A breaking (break tánc) 1970-es évek Amerikájából indult a főleg bevándorlók által lakta Bronxból, Harlemből.
Az állandó bandák közötti erőszak arra sarkalta a fiatalokat, hogy fegyverek helyett másképp döntsék el ki a jobb. Így alakultak ki rap csaták, a graffitizés és a breaktánc, természetesen a zenei aláfestéssel, melyet a DJ-knek köszönhetnek. Ezek összeségében mondhatjuk, hogy hip-hop kultúra megszületett Amerikában.
A következő évtizedben már filmeket forgattak a break táncosokkal, ilyen volt a Breakin 1-2 és a Beat Street is. E filmek a világ minden pontjára eljutottak, így Magyaroszágra is, ahol rengeteg embernek meg is tetszett. Az egyik első lépést Fenyő Miklós tette meg az oktatás terén, ő nyitotta meg az első breaksulit 1983-ban.
Itthon egyre nagyobb erőre kapott a Ki mit tud által, ahol több tízezren drukkoltak a breakeseknek.
A sok-sok edzés végül meghozta azt a szakmai sikert, amire vártak hiszen ennek a műfajnak a képviselői léphettek a dobogó legfelső fokára a Ki mit tudon (Enemy Squad), majd később a Battle of the year-en (Suicidal Lifestyle)
2020-ban a döntéshozóknak hála már a tánc újabb szintet lépett, mivel az utcáról egészen az olimpiáig jutott: 2024-ben debütál Párizsban!
A bboying-nak 4 féle csoportja alakult ki: toprock, footwork, freezes és power moves. Így vannak sorban a bboying nehézségi szintjei is, kezdve a toprock-kal, ami a legkönnyebb, és amit általában egy bboy arra használ hogy “bemutassa” a stílusát. Utána jön a footwork, ami tulajdonképpen egy bboy módja arra hogy kifejezze önmagát. A footwork az amit sokan le néznek a power mellett, de egy stylehead (olyan aki nem powert, hanem inkább toprock-ot és footwork-öt használ leginkább) bármikor képes egy csatában simán csak a stílusával felülkerekedni egy powerhead-en (az aki nem nagyon csinál footwork-öt, csak powert). A freeze (ahogy a neve is mutatja) egy olyan mozdulat, ahol a bboy, általában miután befejez egy set-et, egy pózban megáll. Ezek általában olyan mozdulatok, amelyekhez fizikai erő, technika és egyensúly egyaránt szükséges. A power pedig az, amit az ember a leggyakrabban a tévében lát, ami annak aki nem bboy, úgy jön le hogy ennyiből áll a bboying és az egyszerű ember nevezi általában “breakdance”-nek. Ilyen például a windmill, flare, ami a gimnasztikában is jelen van. Fejen, háton, vállon pörgés, ezer és ezer variáció, amihez a látszat ellenére nem igazán fizikai erő, inkább technika és egyensúly érzék kell.